2009. január 4., vasárnap

Xszemes tervek 2009-re

Arra gondoltam, ideje összeszednem azokat a mintákat, amiket idén el szeretnék készíteni, hogy ne csak a fejemben legyenek meg :)
Azokat vettem előre, amikkel mindenképp el szeretnék készülni.
Az első munkám idén amibe belefogtam, egy Newton's Law minta, amiből majd párnaközép lesz:


Aztán beléptem egy RR-be is, névszerint: Calendar of Events. Szerintem nagyon aranyos a minta:

Valamint Amotae blogján láttam a következő SAL felhívást, ebből egy szép képet tervezek a falra. Nekem nagyon tetszik ez a minta is :)
És szeretnék egy-két könyvjelzőt is készíteni, egyenlőre ezekre gondoltam első körben:

Ezeken kívül vannak még Duci állatkák, Bent Creek SAL amiről lemaradtam, de nagyon szeretném kihímezni, aztán mivel úgy néz ki, hogy nagynéni leszek, ezért szeretnék valamilyen babaköszöntőt hímezni, ennek mintáján még gondolkodom. Valószínűleg ha meglátok valami szépet, akkor nekiesek :) Ez a minta pl aranyos, bár a Micimackós dolgok nem a szívem csücskei..













A városos nőcijeim majdnem lemaradtak. Nem tudom, hogy idén lesz-e már rá kapacitásom, de remélem az egyiknek legalább neki tudok állni. Jó lenne beszerezni a sorozat többi tagját is (ha jól tudom: London, Paris és Roma) ha valaki esetleg látta valahol, akkor legyen kedves szóljon. Köszi!














Egyenlőre ennyi lenne, ami tervbe van véve. Bár magamat ismerve, biztos útközben is lesz pár dolog, ami megtetszik, és nekiállok. Kíváncsi leszek mire jutok. Majd az összegzésnél kiderül :))

10 megjegyzés:

  1. Jó tervek :) Én tavaly igazi kihívás elé lettem állítva babaköszöntő terén: ikreknek kellett és mindketten lányok. Végül két francia egérke egy képen - ezt alakítottam át a két lánynak :)
    Végül ilyen lett: http://xszem.blogspot.com/2008/09/ksz-babaksznt-mint-kiderlt-nem-kellett.html

    VálaszTörlés
  2. Épp most kaptam egy talpacskás ötletet, illetve ahogy nézelődtem az egyik helyen, megtetszett egy minta: http://www.sewandso.co.uk/cgi-bin/find/db.cgi?db=zoom&uid=&Prod_Code=47988&ww=on&do=search_results Lehet benevezek rá :)
    De az egérkés is nagyon aranyos! Én még nagyon ráérek - bár lehet ilyet nem kéne mondanom :) - majd csak nyár végére várható a baba.

    VálaszTörlés
  3. Aztamindenét! ez a minta nincs meg (nem is láttam még), de nagyon jópofa!

    Az ilyen kötelezően, de szívesen hímzett dolgokkal úgy vagyok, inkább készen várjanak arra, hogy átadjam, mint nyomja a lelkem, hogy még nincs kész... :)

    VálaszTörlés
  4. Igen, én is erre gondoltam, sosincs túl korán :) De azért előre kitalálni hogy mikor születik a baba és hogy fogják hívni nem kis munka :))

    VálaszTörlés
  5. :D A hímzést készre készítettem, de a feliratokat hátrahagytam. Ha tudnék jósolni, inkább a lottóra koncentrálnék ;)

    VálaszTörlés
  6. Üdv a blogvilágban! :) a SWAP oldalról látogattam ide Hozzád, és végigcsemegéztem terveidet, nagyon ígéretesek, sok sikert hozzájuk! Nagyon klasszak ezek a nőcis képek, még nem láttam ilyeneket, de nagyon megtetszettek! megkérdezhetem, ki a tervzőjük?

    szia, Baboo

    VálaszTörlés
  7. Szia Baboo!
    Köszi!
    Sajnos nem tudom. Ha tudnám, meg lenne a másik három minta is :(

    VálaszTörlés
  8. Szia draga Rain...nem is selytetem hogy van blogod...orulok neked es hogy ram talaltal. Nagyon szepek a terveid es megihlettel...en is ossze szedem az idei terveimet:-)

    VálaszTörlés
  9. Szia! Igen, nemrég kezdtem, belelkesítettek a többiek :) Kíváncsian várom :)

    VálaszTörlés
  10. Szia! Lehet, hogy már nem aktuális, de én már elkészítettem a négy dagi macskát a Peter Underhill sorozatból. Neked mindegyiknek megvan a mintája, vagy képről hímzed?

    VálaszTörlés