2009. március 22., vasárnap

Sűrű szombat - Busy Saturday

Szombat reggelemet egy hideg zuhannyal kezdtem - szó szerint - mivel a bojlerünk nem működött - mint utóbb kiderült, párom sikeresen lekapcsolta a biztosítékot előző nap, mintegy véletlenül.
Aznap délelőttre volt bejelentkezve hozzánk öcsém és haverja, akik eljöttek segíteni a metszésben. De mivel még volt egy órám addig, gondoltam nekiállok anyagot festeni a Bent Creek SAL-hoz - amit már egy ideje tervezek, úgyhogy hirtelen felindulásból vizet forraltam, és anyagot festettem. Meg vagyok elégedve az eredménnyel, ami meglepően jól sikerült ahhoz képest, hogy az első próbálkozásom ilyen téren. Mutatom is:
Szóval a délelőtt a fák metszésével telt, valamint takarítással, és a festéssel. Délutánra félig hullán beestem a városba, ahol ringalex szedett fel, és együtt mentünk talira Lilang-hoz.
Rettentő jól éreztem magam, élményekkel, és ötletekkel gazdagon tértem haza.
Ízelítőül:
Heni hozott isteni finom zöld marcipán golyókat, melynek receptjét Melus jóvoltából sikerült megkaparintani, Laminaria kötött kendő mintát Kriszti-től, szereztem még multicolor fonalakat is, meg egy csomó ötletet mindenkitől. Köszi lányok ezúton is! :)

Este mikor hazaétem, láttam, hogy a Hungarian Exchange oldalon újabb játékokat indítottak, jelentkeztem majdnem mindre :) Gyertek ti is!


I've started the Saturday morning with a cold shower - for real, there were no hot water.. After the fresh shower, I deicided that I would do the painting. See the result above :)
in the morning my brother and his friend came and we did some gardening job outside.
After it I went to the city, where ringalex picked me up and we wet to a meeting from our county. It was fun and I had a great time! I gathered some great ideas, recepies, and friends there. I'm glad that I could make it to go. I hope there will be more meetings :)

7 megjegyzés:

  1. huh na tényleg gazdag nap volt a tegnapi!
    és milyen yool összeszedted a dolgokat:)
    a festett anyag nagyon yoo lett:)

    VálaszTörlés
  2. Nem is voltál fáradt!
    Én legálibbis nem láttam rajtad!
    Örülök, hogy megismertelek!

    VálaszTörlés
  3. I see ... You had a very busy weekend :)
    Painting fabric, it is super!!! I want too! :)))

    VálaszTörlés
  4. Jó lett a festés!
    Ha kell festék írd össze a színeket és megveszem :)

    VálaszTörlés
  5. Ja és nézz be a blogomba :)
    Kaptál díjat :)

    VálaszTörlés
  6. Csak egy kicsit javítanék, a marcipán golyókat én vittem, nem Melus :D:D:D:D A gyerekeim golyózták Nektek ki.
    Nem gondoltam, hogy ekkora sikere lesz, akkor vittem volna többet is :D:D:D:D Majd legközelebb :D:D

    VálaszTörlés
  7. Hencsi, bőőven fért volna még :))
    Lilang, köszi, és köszi :))
    Melus, neked is! :)

    VálaszTörlés